Csokimikulás
 
Galambos István
 
Zsarátnok
 
Kohó és kohómérnök
 
Első utam Krakkóban

Kraków, 1999. június 24–29

 

Június 24-én estefelé indultunk el a nagy útra. A vonatunk 9 órakor gördült ki a Keleti pályaudvar széles csarnokából. Az út mindjárt egy kisebb kalanddal kezdődött. Egy kislány (még ne nevezzük tanárnőnek) benyitott a fülkébe:

– Ha nagyon félek, majd átjövök hozzátok!

Azután körülbelül 15 másodperc múlva megjelent:

– Inkább már át is jövök.

Róla kiderült, hogy Forró-Encsen lakik, amelyről nem igazán tudtam, hol van, de talán nem csak emiatt nem indult be a beszélgetés, hanem egész zárkózott lénye miatt. Marcell állította, hogy ő barátságot akar, igazi tartós barátságot, de ez azt hiszem nem valósult meg. Úgy Miskolc táján már levette a walkmanjét is a leány, amelyben addig a következő muzsika ment:

– Tadamm!.... Tadamm!

Valahogy így. Ekkor mondta el, hogy rejtett vágya droidnak lenni, aki millió nyelven beszél. Isiről beszélgettünk, ilyesmikről. Aztán leszállt, segítettünk a csomagjainak levételében, s kettesben folytattuk az utat. Elalvásunkig egy könyv (könyv?)-ből olvasgattunk föl magyarul (magyarul?), amelynek a hátlapját napokon át fennhangon szavaltuk, s amely sémát adott minden összetett szónak a megkérdőjelezésében; így szólt: „Mi ez? Játék? Könyv? Játékkönyv! Angol? Magyar? Angol-magyar! Kiről szól? Rólad!”. Ez segítséget nyújtott tulajdonképpen az elalvásban is, amelynek első óráját a magyar és szlovák határőrök szakították meg. A határátlépést követően az egész Szlovák Köztársaságot átaludtuk, egyedül Eperjesen ébredtem fel, ahol nagyon kellett húgyoznom, de aztán mégis kivártam a vonat indulását. A lengyel határon már a virradat perceit éltük át, s aztán alvás-ébrenlét váltakozott. Figyeltem a lengyel falvakat, igen szimpatikusak voltak, Tarnówban pedig felszállt jópár útitárs is. (Mentek melóba).

– Ez nagyon vicces, hogy mennek a melóba! – jegyezte meg Marcell, s ebben igazat is adtam neki.

Végül úgy 7 óra tájt érkeztük Kraków Glównába, ahol kissé álmosak voltunk, s gyomorműködésünk sem remekelt. Ilyen állapotban szólított meg minket egy bácsi, aki nie byl bardzo sympaticzny, majd egy néni, aki annál inkább. Ő egy kellemes szállást ajánlott, melyet fél órai WARSban töltött gondolkodás után elfogadtunk. Honda típusú személygépkocsijával vitt el minket, s akkor már nem volt kedvünk nemet mondani, s értelme sem lett volna. Azt állította, hogy mindössze jeden kilometr a centrum, ám feltehetőleg több volt annál. Első útunkat gyalog tettük meg, aztán a Belváros gyors megtekintése után a WARSba mentünk újfent.

Aznap elég sokat sétálgattunk az utcákon, és ültünk a parkban, mert azt a tézist akartuk beigazolni, hogy a lengyel lányok szépek. És képesek voltunk valóban beigazolni, olyan megállapításokat tettünk, hogy az arány igen magas szépség terén, s csak egy-két kirívóan csúnyát látni.

Ez feldobott minket, s egész útunkat, mert egyre jobban erősödött bennünk a vágy, hogy ott éljünk, s lányok is legyenek abban az életben. Aztán már kezdtünk fáradni úgy 1 óra körül, így visszatértünk a szállásra, addigra már kiderítve, hogy a 129-es busz megfelelő számunkra. Vettünk napijegyet, térképet, ilyesmit. Otthon aktív pihenéssel töltöttük az időt, s közben megérkeztek újdonsült barátaink (bár lehet, hogy az már előbb bekövetkezett). Ők angolok voltak, vagyis inkább valamely skót, ír vagy wellsi nemzet szülöttei. Jó volt az, főleg mikor meséltem róla Mearcinak, aki benézvén a szobába egy magas sarkú cipőt látott csupán szőrös lábbal. Az aktív pihenés (síelés, stb.) után zenét is hallgattunk, pontosabban arra ébredtem föl, hogy valaki Arany tanár úr Wellsi bárdok c. művét interpretálja. Ő Szkárosi tanár úr volt, s ez igen humorosnak tetszett, magunkkal is vittük a diktit, azt hallgatandó. Busszal mentünk vissza a városba, és útunk egyenesen a WARSba vezetett. Grillcsirkét ettünk vacsora gyanánt. Ekkor kicsit nevettünk, részint azon, hogy krakkói kirándulásunk nem túl sok helyszínt ismer, meg azon, amit a lány hallgatott a vonaton, de legfőképpen Szkárosi tanár úr művén "Edvárd király, angol király..." kezdetűn. De ez még csak a kezdeti stádium volt e mű élvezetében. Este még sétálgattunk a városban, a Darekot akartuk utolérni, de ez n'a pas réussi. Így aztán tízig csak séta volt, ilyenek, és "Edvárd király..." ezt bömböltettük az utcán.

Még vettünk egy lengyel kazettát, melyen az azóta elhíresült Big Cyc együttes dala is szerepelt, s ezt hallgatva tértünk nyugovóra.

Másnap (26) korán keltünk, mert reggel meglátogattuk a bar mlecznyt, jajecznica végett, s aztán Katowicéba mentünk vonattal. Odafele főleg álltunk, de ez lehetőséget adott nekünk a táj kontemplációjára, később pedig egy kellemes játékra is. Marci ugyanis egy ízben így szólt:

– Szegény haveromtól most lopták el két kecskéjét.

Ekkor a mező közepén levő két kecskére mutattam:

– Nem ezek azok? – kérdeztem.

Ő erre nagyon megörült, hogy így ráleltem a régóta elveszett kincsre. Ezután nagyjából egész úton mindig felvázolt valamit, ami elveszett, én pedig ráleltem. Aztán már olyan is volt, hogy öt dolgot megnevezett, ami elveszett, s ezeket idővel össze kellett szedni.

Másfél óra alatt ott voltunk Katóban, ahol megpróbáltuk megkeresni az útikönyv által említett "rossz kijárat"-ot. Az egész kis kiruccanás ugyanis arra a tényre épült, hogy az útikönyv szerint ha a kiránduló Katowicéba megy vonattal, akkor könnyen eltévesztheti, és aluljáró azon kijáratán megy ki, ami a turisták számára érdektelen városrészbe vezet. A várttal ellentétben egyik kijárat sem egy gyárnegyedbe vezetett. Az első, ahol kijöttünk egy játszótérre vitt el, ahol lányokat néztünk, aztán piacra mentünk, ahol ugyanezt tettük, annyi különbséggel, hogy jagodát is vettünk. Azután megtaláltuk a másik kijáratot is, ami a belvárosba vezetett. Az kifejezetten szép volt. Ezután egy templomot látogattunk meg, majd a mozit, és végül a vasút túloldalára is átmerészkedtünk, ahol meg egy igen nagy közlekedési csomópont volt. Ekkor már élt bennünk a vágy, hogy kimenjünk Katowice igazi külvárosába, amelyet a villamossínek mentén sejtettünk. Körülbelül 8 megálló után leszálltunk, de külvárosnak nyoma sem volt. Egy igen szép templomra leltünk, és egy gondozott utcára. Ennyi kudarc után visszamentünk a városközpontba ebédelendő, de ez nem valósult meg, így képeslapírás után vonatra szálltunk, és hazaindultunk.

Elsőként ezen a vonaton ismerhettük meg a "konduktor" fogalmát. Jött ugyanis egy kalauz balról, aki arra ösztönzött minket, hogy előkeressük a jegyet. Hosszú keresgélés után végül rátaláltunk, ekkor jelent meg balról az igazi kalauz. Később ezt fejtegettem Marcinak, aki észrevette, hogy az egyik kalauzon egy jelvény van: "konduktor". Ez szerinte azt jelentette, hogy ő a felvezető, aki az utasokat előkészíti az igazi kalauz érkezésére.

4 óra körül értünk haza, s utána egyből visszamentünk a városba ebédelni. Az ebédet egy kedves étteremben költöttük el, ami semmi különöset nem nyújtott, utána pedig Nova Hutára mentünk. Először igénybe vettük a 15-ös villamost teljes hosszán, ami igen viccesen a semmibe vezetett, gyönyörködve közben a gyárakban. Visszafele aztán a Plac centralnyn át Nova Huta igazi szépségét is megszemlélhettük, mivel egy különös útvonalat választottunk a hazatérésre. Akkor találkoztunk a második konduktorral, egy busszal, amely ugyan garázsmenet lehetett, de utána futván találtunk rá az igazi buszmegállóra az út túloldalán. Nova Hutáról egyből hazatértünk, aznap este nem vetettük be magunkat az igazi krakkói éjszakába, mert Marci kisebb betegségre panaszkodott.

Az igazi buli másnap indult be, 27-én, vasárnap. Aránylag későn keltünk, és kedves szállásadónk teával is szolgált konzervnyitó mellett. Bementünk a városba, ahol előbb múzeumot látogattunk, majd pedig Koszciusko Tádé tanár úr sírjához mentünk föl. Ekkor már szinte mindenkit "tanár úr" és "tanárnő" névvel illettünk, és ezt a kört egyre csak bővítettük Kentucky Frie tanár úrral és Koszciusko tanár úrral. Időközben minden női és lánymagazin birtokába jutottunk, így ismerkedtünk meg Zosiával és pajtásaival. Az újságot eleinte egy üveg bezalkoholowy Zywiec mellett olvasgattuk, később a téren, ahol egy bácsi szájharmonikázott fűvel. A múzeumot újabb konduktor segítségével találtuk meg. A múzeummal szemben, az utca túloldalán álltunk ugyanis, és térkép segítségével próbáltunk rájönni, hogy a közkedvelt képtár. Ekkor Marci nagyon elkezdett valamit nézni a túloldalon. Valójában egy lány volt, de pont a múzeum előtt állt, így szegezve rá tekintetünket magára az épületre is. Bent volt viccelődés, hogy példaul én vagyok Feri bácsi, és Marci nemi életéről kérdezgetem, vagy egyéb olyanok, hogy a Hermelines hölgyet hogyan lophatnánk el. Marci kijelentette, hogy az egész múzeumot amiatt az egy kép miatt nézi meg mindenki, s így mi is az utána levő két termet csak mint "levezető kör" neveztük. Olyannal is vicceltünk, hogy mi lenne, ha mondjuk elővennénk egy ecsetet, ilyesmi. Azután Marci odavezetett az utolsó teremben egy söröskupak nagyságú medallionhoz, és így szólt:

– Igazából én emiatt szeretem ezt a múzeumot.

Közvetlen mellette Louis de Funes tanár úr arcképe volt látható.

Ezután Koszciusko Tádé sírját látogattuk meg a zywiecezés után. Odafelé menet már jóval többet viccelődtünk, de főleg visszafele, mikor szembesültünk azzal, hogy ugyanaz a tanár úr vezeti a buszt, mint idefele. Ekkor Marcell ilyesfajta kijelentéseket tett:

– A krakkói közlekedési vállalat erre az egy srácra építi a 100-as buszt. Ha ez meghal, akkor a buszjárat megszűnik.

Aztán meg a domborútükrön viccelődtünk, amely a buszvezető tanár úr orrát igencsak megnövelte, s ekkor meg így nyilatkozott Marci:

– A srác nagyon sokat kínlódott, mert nagy volt az orra. Aztán végre összeszedte a pénzt, hogy megoperáltassa. Ekkor azonban a krakkói busztársaság domború tükröket szereltett a járataira, és a srác szenvedése újrakezdődött.

Fönt az emlékműnél sok mindennel vicceltünk, Marci itt azt vetette föl, hogy a srác tehetségét az esténkénti erekcióban fejti ki. Ez felvetette benne a kérdést, hogy egy írónak szabad-e tehetségét így elfecsérelni. Azután a KFKI-ról beszélgettünk, Frenkel Andiról, és persze nyomattuk Edvárd királyt. Egyre jobban kezdett nekünk bejönni, s idézgettünk is belőle sokat.

Délután a várat néztük meg, majd pedig ebéd után néztünk. Aznap este az ukrán éttermet szemeltük ki, ahol céklaleves (borszcz) és különböző sertéssültek vártak bennünket. Azután pedig Zywiec-parti jött, amely a főtéren is folytatódott dobozos sörrel, majd fagylaltozással. Az étteremben igen sokat beszélgettünk a női nem sajátosságairól, lányokról, aztán azt hajtogattuk, hogy valami lengyel pipi igen bejönne már, s szinte mindegy, milyen, hisz mind oly jó, mind oly ragyogó.

Ugyancsak a vasárnapi napon kezdett kicsúcsosodni az a vicc, hogy mennyire rossz a McDonald's, s milyen áldozathozatal lenne ott enni egy ízben. Eleinte olyasfajta versenyeket rendeztünk, hogy négy Big Macért megszerzek Marcellnak egy pipit (azaz neki kéne 4 Big Macet megennie). Azután előkerült az is, hogy maga a Coca-Cola is igen rossz, és édességben pedig a Snickers az, ami csak kis mennyiségben használható. Ezután Marci bevezette az egy egység fogalmát, ami "egy hamburger, egy kóla, egy Snickers". Mivel ebből egynél több nem igazán megehető, azaz Snickers után nem túl bejövős hamburgerrel újrakezdeni, ez tűnt a leginkább ütősnek, mint tét. A McDonald's-es vicc is főleg a szombati-vasárnapi napot lengte át.

Vasárnap este egy egészen új stílust ütöttünk meg. Úgy beszélgettünk – nyelvhasználatra és témaválasztásra nézve – mint két nagyon ütősen buta ember. Ezt hazafelé tettük meg, mivel sikerült lekésnük az utolsó nappali buszt. Útközben két lánnyal is találkoztunk egy kapualjban, de nem feltétlenül sikerült őket meghódítanunk. Ezután kezdtük el a stílust, ahol Marci a butábbik embert képviselte, s én pedig azt, ki érettségivel is rendelkezik, de azért egyikőnk sem volt túlságosan képzett. Így jutottunk el egy másik, vele rokon stílushoz is, amelyben Marci a félőst játszotta, mikor egy gyár előtt így szólt:

– Figyeljé', én félek! Figyeljé', innet kijönnek, és megvernek minket.

Hanghordozása ekkor már inkább a romákéra hasonlított.

Otthon még egy Tysiec sört is megittunk, Marci közben gyakran hangoztatta azt is:

– Ne má'! Nehogy má'!

Például mikor Bovarynéról meséltem.

Másnap aztán buli volt. Reggel elrejettük a kép alatt a feliratot: "Julcsi = Ábel Anita". Ezután egy kisebb számvetést csináltunk, hogy mi lesz, ha a tanárnő rálel erre a speciális feliratra. Végignézi a névsort, és ahogy keresi vissza, a különböző nemzetek közt rálel majd az egyetlen magyar vendégre, ránk. Mikor elindultunk, Antonnal beszélgettünk még, aki magyarországi kirándulásairól mesélt, persze ékes lengyel nyelven. Már csak a várost jártunk, megírtunk valami töméntelen mennyiségű képeslapot (egész útunk során mintegy 35-öt), stílusunkat az előző este felfedezett kissé helytelen grammatika, és a nevek utáni tanár úr – tanárnő tétele jellemezte. Aznap egy kis önkiszolgálóban újabb borszczot és pierogit ettünk, majd az amerykanska restauracjában kólát ittunk, és végül beteljesítettük legnagyobb vágyunkat: Azoryt.

Azory egy feltehetőleg elég jelentéktelen városrész volt, de a 130-as busz hatalmas felirata mindig valami egzotikus tengerparti hangulatot idézett. Így döntöttünk amellett, hogy minden nevezetességen túl mi Azoryt fogjuk megnézni. Eldöcögtünk a város e méltán kedvelt pontjára, amely nem más volt, mint egy buszvégállomás. De annak is csak egy enyhe változata, mivel mindössze három busz állt meg. Mivel már érlelődött bennünk a vágy, hogy a Géantba megyünk el ajándékokat vásárolni, így is tettünk, s felültünk a 124 vagy valami hasonló buszra. A meglepetés akkor ért minket, mikor a sofőrje nem más volt, mint a 100-as busz Koszciusko tanár úr sírjához vivő sofőrje. Elgondolkodtunk, hogy lehet ez. Én azt vetettem föl, hogy lehetséges, hogy nyolcasikrek, akik közül mind buszsofőrnek ment. Marci azzal érvelt, hogy a srác nem bírta a nyomást, hogy neki kell fönntartani a 100-as buszt, és átjött ide. Mindenestre valami titok lappangott a mélyben.

A Géantba a Géantbusz segítségével jutottunk el, amely egy minimum 20 éve kiszuperált dán buszt jelentett. Ott számos fotót készítettem útitársamról.

Aztán nagy bevásárlás következett, amely után Marcellal továbbírattam igen cselekményes novelláját. Ekkor már kezdett betetőződni a hangulat, melyet Edvárd király hozott létre, és Marci a Géant parkolójában igen fennhangon hirdette:

– Felség! Valóban, koronád legszebb gyémántja Wells!

Főleg az volt kalandos, hogy egy epertortát vettünk az útra, amely azt a célt szolgálta, hogy megfelelő jó útravaló legyen.

Azután visszamentünk a csomagjainkért, elbúcsúztunk megfelelően, s már csak egy cél maradt: WARS. Talán már útunk elején éreztük, hogy kevés fontosabb helyet lehetne találni a városban, mint ezt a vasúti éttermet. Mintegy két óra igen hasznos evés, beszélgetés, telefonálás után négy kristályvíz vásárlására adtuk a fejünket. Ekkor az addig igen csöndes és visszafogott, véleményen szerint kissé szomorú hangulatban levő pénztárosleány megszólított minket. Nemzetiségünkről kérdezett angol nyelven. Mikor magyar-létünkkel szembesült, az öröm olyan szemmel látható megnyilvánulása volt rajta, aminőt régen nem láttam. S mikor azt is megtudta, hogy épp a fővárosból származunk... Kikérdezett minket tanulmányainkról, Budapestről, árakról és bérektől, és látható zavar tükröződött rajta. Számlákat gyűrögetett, s három poharat is odaadott egy ízben. Végül cseles módon kitudakoltam a címét, ürüggyel, hogy segítünk neki a szálláskeresésben. Ő ezt kedvvel megtette, s főleg azon kacagtunk sokat, hogy ottlétünk utolsó egy órájában sikerült eme igen tartós kapcsolatra szert tennünk. Kiderült, hogy Agnieszkának hívják. Csodálatos szépség volt, létezése ezzel a lengyel tündérleány-névvel együtt még hihetetlenebbül hatott. Végül is a lényeges dolgok tisztázódtak mindkettőnk részéről, és az eksztázis olyan ereje fogott el minket a búcsúzáskor, amely útunk elején igen kihatott. Marcell így:

– Érted már? Ezért a lányért én otthagynám az egész országot, Budapestet, mindent. Ez olyan szinten van már.

Magam is a legkülönbözőbb kijelentéseket tettem. Főleg azt hajtogattam:

– Figyeljé'!...

Azután már csak a Zywiec segíthetett, majd pedig az álom, melyben végig Agnieszkára gondoltam. Hogy tudniillik jön Pestre, pont mikor magam is itthon vagyok. És ez még nem minden. Ha én fölajánlom neki a Balzac utcai kiváló lakást, s elfogadja.

Itthon ugyan várt Dóra, és én ugyanazt éreztem iránta, mint eddig.

Csakhogy lényem most már teljesen kettős. Egy szombathelyi kirándulást azt a kispályás, ugyanakkor megszokott magyarországi létet jelenti, amely még tud valamit jelenti. Dórával sajtot eszem, és boldog vagyok az itthon és a Dóra általi biztonság miatt. De a kalandkereső és elvágyó valóm az Lengyelországba menne, és akár csak egy napra is Agnieszka... Vagy tényleg bárki más. "Ezeknek a lányoknak már az is előnyük, hogy lengyelek." – állítja Nagy Marcell. Tényleg nincs még egy olyan hely, ahol van olyan lány, aki más mint én, mert nem magyar, és közben mégis valami tökéletes szépséggel kecsegtet.

Hogy most miért érzem megint dekadensnek a létet, ez talán azért van, mert Párizsba kell mennem, holott rengeteg feladat vár. Túl ezen talán azért, mert az igaz szerelmet még mindig nem találtam meg, s most is csak a tökéletes vágyódásig jutottam el. És Dórának lefelé ívelő pályája is igen durván érint, mert ahogy jöttünk a vonaton, azt a rettenetes dekadens létfelfogást követtük, amit ember még nem követett. Vagy fölveszik, vagy semmi, néant. Hogy sem ötlete, sem kedve máshoz. És nem tud újrakezdeni, és esélytelenség. Szeretném azt érezni Agnieszkával szemben, amelyet kéne (ahogy azt a bátyám tanította): a lányokkal beszélgetni kell. Én nem vagyok képes szegény Dórát ebben az állapotban megcsalni, mert az ő léte jóvalta dekadensebb most az enyémnél. De azt hiszem, lehetőségem sem lesz rá. Persze emellett – ki tudja miért – vágyom vendégül látni az újdonsült lengyel kolleginát.

Július 1.-e van. Lengyelországon túl, újra itthon. Valami nagyon megérintett, de inkább csak negatív hatással van. Az itthon már nem a régi, tökéletes, harmonikus egész. És nem tudom, hogy visszatalálok-e.

 

Mikor hazatértünk, délután lementem a Dórával Szombathelyre. Azt a tökéletes boldogságot éltem át, amire eleve számítottam. Azt a biztonságot, amit a Dóra nyújt, miközben esszük a rántott sajtot egy étteremben. Este kisebb mulatság, másnap felvételi, megnézzük a várost. Tényleg, olyan nyugodt jó. Mikor arra gondoltam az étteremben, hogy majd este olvasom a Vas népét, amíg ő tanul. Az első olyan napom a nyáron, hogy tényleg valami felhőtlen szabadság fog el. Más teljesen, mint a lengyelországi. Kisváros, és minden olyan kisszerű. Még a boldogságom is. De mégis boldog vagyok.

Egyébként idén nyáron igencsak érzek. Csak nem mindig jót. Sőt! De talán még ez is jobb...

(júli 1.)

 

 

 

 
csingi Link
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Ady Endrei kérdés
Ady Endrei bizonytalansággal kérdem
Szabad-e Dévénynél betörnöm?

szabad
nem szabad
nem illik
nem illdomos
szabad, de mégsem teszem
nem szabad, és nem is teszem
szabad, de nem tudom, megteszem-e
már megtettem, és nem fájt
megtettem, és kicsit fájt
Dévénynél betörni fizikai képtelenség
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Műveltségi kérdés
Ki ne olvasta volna Emil Zola híres könyvét a karthausi szerzetesekről,
Nos a kérdés a 324. oldalon a második bekezdés kezdőmondata

Most is elérheti azt, Charles, csak nyúljon utána.
Visszeres lábra nem jó a Scholl tapasz. De ajánlom
Nem, nem az ólban volt a disznó, én állíthatom.
Sűrű fogú fésűvel még nehezebb lesz.
Ha engedem, Jacques, akkor mindenesetre. Máskül...
Szép is lenne, te tevearcú löttyedt figura!
Bázakerettyére menet Zsigmond király egyszer az ..
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre