Dzsingisz kán hadaival szemben sikeresen felvettük a harcot, először ő lőtt, aztán én, és így ment ez tovább sokáig. Aztán kezdődött az ünnepség, amin Dzsingisz kánon kívül felesége, Dzsamilla, jómagam és néhány veterán katonatársam is részt vett (Gál József és ezrede, Daniella). Így aztán hajnalig tartó mulatság keretében először az ütközetről szóló összefoglaló-summázó kisfilmet vetítettük le, majd sűrű tapsvihar közepette Pál Józsefné "Dzsingisz kán útrakél" c. történelmi jellegű útibeszámolójából olvastunk föl részeket. A jó balatonfelvidéki tájbor és a hangulat hatására örömmel és csókkal végeztük be az estét, búcsúzáskor egy-egy csokor rózsát és pipacsot adtak át a siheder licealista lányok az idősödő hadvezérnek. Utolljára csak ennyit kérdezett Dzsingisz:
- Nálatok nincsenek kánok?
- Óh, dehogy, a kán-rendszert nálunk már régesrég eltörölték, sőt mondhatnók, ki sem alakult. Tudniilik míg délen Vajdaságban a vajdák, Dalmáciában a dalmák, Horvátországban a bánok viselik "az övet", addig nállunk a királyok a "papucsot"
Ezen modoros, ám annál sziporkázóbb felszólalást sűrű tapsfelhő és tűzijáték átal gerjeszett füstfelhő követte.
A háromszínű (trikolor) zászlócsík elvágása után ifj. Tollár Ede eszdéesszes képviselő mondott beszédet, és lezárta az ülést.
Rövid kitérő után beizzították a sütőt, hopp, be a halat és a vadat, jól fel 220 celsiusra, és mehet a pirított ponty, a közönség kedvence.
Dim
domm
diridongó

Bajomi Anna Zsófia